Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jó, vagy rosszindulatú? A prosztata megnagyobbodás vizsgálata

Az életkorral együtt járó, természetes folyamat, sokan mégsem fordulnak orvoshoz annak ellenére, hogy a tünetek nagymértékben rontják az életminőséget. A vizsgálatot azért sem szabad halogatni, mert habár hasonló tünetekkel jelentkezik, de a prosztata megnagyobbodás lehet rosszindulatú folyamat is. A vizsgálat lépéseit dr. Szabó Andrea radiológus főorvos ismertette.

Növekvő gondok

A prosztata a szeméremcsont felett, a húgyhólyag alatt helyezkedik el. A hólyagból lefelé induló húgycső a prosztatán halad át, a vizelet ezen keresztül ürül ki. 20 éves korban a prosztata átlagosan 20gramm, az életkor előre haladtával pedig egyre növekszik. A folyamat eredménye a prosztata jóindulatú megnagyobbodása - 50 éves korra 40-50 grammos nagyságot érhet el - az ott lévő mirigysejtek, kötőszövet megszaporodása miatt. A megnövekedett térfogatú prosztata a rajta áthaladó húgycsőre nyomást gyakorol, így a húgycső részlegesen, vagy akár teljesen elzáródhat.

Tünetek

Az 50 év körüli férfiak közel felénél jelentkeznek a prosztata megnagyobbodás okozta panaszok: akadozó vizelet, gyengébb vizelet sugár; hirtelen, akár éjszaka is több alkalommal jelentkező, gyakoribb vizelési inger.

Mit mutat az ultrahang?

A hasi vizsgálatot a szeméremcsont felett végezzük el, áttekintjük a prosztatát, meghatározzuk a pontos méretét, alakját – magyarázza dr. Szabó Andrea. A jóindulatú prosztata megnagyobbodás szövődménye lehet húgyhólyag kő, vagy a húgyhólyag falának megvastagodása, ezért ultrahanggal vizsgáljuk a környező szerveket is. A vizsgálat fájdalmatlan, a betegnek kellemetlenséget nem okoz, az érintett korcsoportba tartozó férfiak számára elvégzése évente javasolt.

Jó, vagy rosszindulatú?

A jóindulatú prosztata megnagyobbodás tünetei nagyon hasonlóak lehetnek a prosztatarákhoz. Ha a betegnek tünetei vannak és az ultrahangos vizsgálat eredményei is igazolják a prosztata megnagyobbodását, akkor a vérvizsgálat segíthet eldönteni, hogy jó, vagy rosszindulatú folyamatról van-e szó. A vérben megtalálható egy PSA-nak nevezett speciális fehérje, aminek a vérszintje utalhat a prosztata állapotára. A vérvizsgálatok során többek között ennek a PSA-nak a szintjét nézik. Amennyiben a normál értéknél emelkedettebb a PSA szint, az a prosztata valamilyen megbetegedésére utalhat. A prosztatarákos betegeknél jellemző módon megváltozik a PSA két formájának az aránya: az fPSA mennyisége csökken, a cPSA mennyisége nő. A hasi, vagy kismedencei UH és a PSA meghatározás jelentősen javítja a prosztata betegségek - jóindulatú megnagyobbodás, gyulladás és rosszindulatú folyamat - pontosabb diagnózisát.

0 Tovább

Hogyan zajlik a pajzsmirigy ultrahangos vizsgálata?

A fájdalmatlan, kellemetlen mellékhatásokat nem okozó vizsgálatról dr. Szabó Andrea, az Ultrahang Központ radiológus főorvosa nyilatkozott.

Mikor kerül sor a vizsgálatra?

Pajzsmirigy ultrahangra rendszerint két okból jönnek a betegek. Az első csoportba tartoznak azok, akik túl vannak az endokrinológussal történt konzultáción, a kezelőorvos javaslatára végeztetik el a vizsgálatot azért, hogy a laboreredményeket az ultrahangon mért adatokkal kiegészítve szülessen meg a diagnózis. A betegek másik csoportja, akinél a családban előfordult pajzsmirigybetegség, vagy a már észlelt – egy megnagyobbodott pajzsmirigy esetében akár - tapintható elváltozások, tünetek kapcsán önmagukat is szeretnék megnyugtatni az évente-félévente ismételt vizsgálatokkal.

Mit mutat az ultrahang?

Az ultrahang kiváló eszköz arra, hogy a pajzsmirigy legkisebb változásait is lekövessük: segítségével pontosan meg tudjuk határozni a pajzsmirigy méretét, alakját és szerkezetét. Észlelhetők az esetleges göbös elváltozások, ciszták, gyulladásos folyamatok is. Ha az eredmények alapján szükségessé válik, az ultrahang segítségével végezzük el a biopsziát is. A képalkotó eljárás segítségével követjük nyomon a tű helyzetét a pajzsmirigy szövetéből történő mintavétel során.

Mi történik a vizsgálat közben?

Nem szükséges külön felkészülni, a páciensektől csak az ékszerek eltávolítását kérjük a fül- és a nyak területéről – mondja az Ultrahang Központ főorvosa. A ruházat megóvásának érdekében a vizsgálat felsőruházat nélkül zajlik, a vállakra papírtörölközőt terítünk, amivel a vizsgálat végén a felesleges zselé eltávolítható. A beteg hanyatt fekszik a vizsgálóágyon. A nyak bőrét az ultrahanghullámok terjedését elősegítő zselével kenjük be, majd a vizsgálófej lassú mozgatásának segítségével tekintjük át a pajzsmirigyet és a nyaki nyirokcsomókat is. Az ultrahang lehetőséget biztosít bizonyos részletek felnagyítására, a kép kimerevítésére és nyomtatására is. A teljes vizsgálat átlagosan 20 percet vesz igénybe.

Mihez kezdünk a leletekkel?

A leleteket bármilyen eltérés esetén endokrinológus szakorvosnak kell bemutatni, a további vizsgálatok irányát ő határozza meg. Előfordulhat, hogy az ultrahang nem mutat eltéréseket, a beteg mégis rosszul érzi magát. A pajzsmirigybetegség tünetei nagyon szerteágazóak lehetnek – magyarázza dr. Szabó Andrea. A fáradtság, az idegesség, a látszólag ok nélküli fogyás, vagy hízás, a meddőség, vetélések, a hajhullás hátterében más elváltozás is állhat, ilyenkor a vizsgálódást is más irányban kell folytatni.

 

0 Tovább

Mi mindenre deríthet fényt az ultrahangos vizsgálat?


Az ultrahang szó hallatán a szemünk előtt többnyire a vizsgálóasztalon nagy pocakkal fekvő, izgatott kismama képe jelenik meg. A képalkotó vizsgálat felhasználási köre a valóságban azonban a növekvő magzat fejlettségének, és nemének meghatározásánál jóval szélesebb. Az ultrahang diagnosztikáról dr. Szabó Andrea radiológust, az Ultrahangközpont főorvosát kérdeztük.

Hangból képet formál

Az ultrahang, vagy másnéven szonográfia hanghullámok segítségével alkot képet a testben zajló folyamatokról. A módszer lényege, hogy az ultrahang gép által keltett magas frekvenciájú – az emberi fül számára nem hallható - hanghullámok visszaverődnek a belső szervekről, az így keletkező visszhangot pedig képpé lehet alakítani. A vizsgálattal a lágy szövetek, szervek mérete, alakja és állapota is meghatározható. Az ultrahang felhasználása főként a diagnosztika területén terjedt el, de bizonyos esetekben, például lágyszövet sérüléseknél a panaszok kezelésében is szerepet kap. A vizsgálatokat szonográfus, vagy radiológus végezheti, de a leletek kiértékelése minden esetben a radiológus hatáskörébe tartozó feladat.

A fogantatásban is segíthet


Az ultrahang legismertebb területe valóban a várandóssághoz kapcsolódó vizsgálatok elvégzése. Az ultrahang fontos szerepet kap a terhesség diagnózisában, a magzat fejlődésének nyomon követésében és természetesen a baba nemének megállapításában is. Kevésbé ismert, hogy az ultrahang nemcsak a már létrejött terhesség nyomon követését segíti, de a fogantatás időpontjának meghatározásában is fontos szerepe lehet – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Andrea. Mindenkinél előfordulnak úgynevezett anovulációs ciklusok, amikor nincs peteérés, de a menstruáció ugyanúgy megjelenik. Ha ez többszöri alkalommal is előfordul, az ultrahangos monitorozás segít megállapítani, van-e érett petesejt, vagyis van-e esélye a teherbe esésnek.

A vizsgálatok típusai

A nőgyógyászati ultrahang vizsgálat nem csak a várandósság ideje alatt nyújt segítséget. A kismedencei ultrahang a húgyhólyag, petefészek és méh állapotáról ad képet, férfiaknál a prosztata elváltozások korai felismerését is segíti – mondja az Ultrahangközpont főorvosa. A hasi ultrahang vizsgálat során jól áttekinthető a máj, epe, hasnyálmirigy, vesék, és a lép állapota. Az ultrahang fontos támpontot nyújthat még a főként nők körében gyakori pajzsmirigy elváltozások diagnózisához, de segítséget jelent az ízületi panaszok hátterének feltérképezéséhez is.  Speciálisan a nyaki és a végtagokban lévő erek vizsgálatára használt eszköz a Doppler-ultrahang, mely az erekben áramló vér sebességét és irányát is érzékeli. 

Szerepe a megelőzésben

Az ultrahang fájdalommentesen alkalmazható eszköz a betegségek idejében történő felismerésére. Számos, népbetegségnek is tekinthető elváltozás korai diagnózisához nyújthat segítséget a megadott időközönként ismételt vizsgálat – hangsúlyozza dr. Szabó Andrea. Káros mellékhatása nincs, így annyiszor ismételhető, ahányszor szükséges. A megelőzés céljából történő ultrahangos vizsgálat, az egyes szervek betegségei mellett a daganatos elváltozások korai felismerésében, és az érbetegségek szűrésében is fontos szerepet tölt be.

0 Tovább
12
»

ultrahang

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek